A szakasz

Napról-napra okosodtunk. Az új tudást úgy szívtuk magunkba, mint szivacs a vizet, vagy mint a bakter a noha bort. Nem volt nehéz, mert egy jó képességű csapat voltunk. Alapkövetelmény volt az érettségi, de úgy rémlik technikus is, de még főiskolát végzett is volt köztünk. Építészek, gépészek meg a fene tudja mifélék. Én korban a legfiatalabbak egyike voltam. Olyan öt év szórás lehetett köztünk. Ebben a korban ez meglehetősen sok, de nem okozott „generációs” problémákat, azért érezhető volt. Nem volt köztünk nős, nem kellett kivételezni senkivel. A nősek, de inkább a családosok bizonyos előjogokat élveztek. Több eltávozás, gyakoribb szabadság. Ez nem tette őket túl népszerűvé, jogosan, vagy jogtalanul az már más kérdés. Nemcsak korunk és végzettségünk volt különböző, helyileg is elég szétszórtak voltunk. „Ismerd meg hazádat a sereg keretén belül!” Ez a mi szakaszunkra is érvényes volt. Az ország minden részéből verődtünk össze. Talán a sereghez való viszonyunk volt az egyetlen amiben szinte egységesek voltunk. Bertuskó kivételével senki sem tervezett egyenruhás karriert. Ő a rendőrség felé kacsingatott, nyomozó szeretett volna lenni. Kíváncsi lennék mi lett vele, de a többiekre is. Azt hiszem mindannyian leginkább megúszni szerettük volna a sereget, de legalábbis a könnyebbik végét megfogni. Igazán komoly barátságok nem alakultak ki köztünk. Egy igen korrekt, haveri közösség voltunk, mondhatni bajtársias. Ez szinte törvényszerű volt, mert már az elején kiderült, hogy csak nyolc hónapot leszünk együtt, aztán szétfröccsenünk az országban. Nekem különösen nehéz volt, mert nem volt gyakorlatom a barátkozásban. Kérdezhetitek, hogy a bánatba van ez, hiszen igen mély barátságaim voltak? Hát csak úgy, hogy ezek mind-mind gyerekkori barátságok voltak, ezeket már nem építeni, ezeket már „csak” gondozni kellett. Sokáig vívódtam, hogy „megcsalás-e”, ha új barátságokat kötök. Azoknak akik kollégisták voltak, vagy külön éltek a családjuktól azoknak sokkal könnyebb volt. Ők könnyebben tudtak alkalmazkodni. Én két hétnél többet nem töltöttem idegen környezetbe, de ott is barátokkal, esetleg rokonokkal voltam. Azt sem tudtam hogy működnek ezek a fiúközösségek. Reggeltől estig együtt lenni! Magánélet egy darab se! Mindig az ember sarkában van valaki! Ekkor jöttem rá, hogy eddig burokba éltem. Semmit nem tudtam külvilágról. Még szerencse, hogy elfoglaltság volt bőven. Ennyi új dologgal még nem találkoztam. Eleinte még hazagondolni sem nagyon volt időm, csak az elalvás előtti néhány percet tudtam az otthoniakra szánni. Időnként rendesen elanyátlanodtam.