Körlet és a körletrend

Lehet, hogy az öltözködéssel, felszereléssel kellett volna kezdenem, de sokan a kisdedkort sem öltözőtükör előtti illegéssel-billegéssel, és főleg nem cipőfűző-bekötéssel kezdik. Szóval csak jó ez a sorrend, járni, beszélni, öltözni.
Nem kellett véresre vakarni a lakberendezőnek a kobakját, hogy kitalálja a körletrendet. Nem szegényesnek inkább spártainak, de ha még pontosabb képet akarok festeni róla akkor inkább semmilyennek írnám le. 5-5 emeletes ágy a jobb és a bal oldalon keresztbe, ezekhez kutyaólnál is sokkal kisebb éjjeliszekrénykék, és az alsó ágy alá süllyesztett stokik tartoztak – Az alsóágyasnak igen kellemetlen élménybe lesz része, ha fáradságot színlelve csak úgy eldobja magát az ágyán, mert a stokik magassága úgy van kifundálva, hogy a rá ható erőt abban a pillanatban visszaküldi a feladónak és ez meglehetős hátfájást okoz. A körleten belüli közösségi tér kimerült a szokásos kocsmai négyszögletes asztalban és a hozzátartozó négy, katonásan egyformán nyikorgó támlás székben. A szabványos klímaberendezés – egy darab olajkályha és több darab nyitható ablak – ugyancsak megtalálható volt ebben az igazi férfibarlangban. A falakat az akkor szokásos műalkotások díszítették, mint az egyforintosról jól ismert címer, a rendfokozatokat képileg, igen szemléletesen bemutató tabló és a valamilyen roppant hazafias mondatot tartalmazó tace-paó – Kérdezd meg apukádat, ha nem tudod mi az! A körlet festése szintén a kor ízlését és technikai szintjét képezte le. Olyan másfél méter magasságig a lehető legolcsóbb és természetesen a legrondább színű olajfestékkel elkövetett olajláb elégítette ki a művészi alkotásokra fogékony katona olthatatlan szomját. Célszerűségét a kimenőről visszatérő, sugárba hányó katona tudná legszemléletesebben ecsetelni. Ezt egyenesen „felüdülés” volt takarítani és nem mellesleg meglehetősen kevés illat tudott beléköltözni. Ez az olajláb óvó anyai karként körbeölelte a laktanya összes helységét, talán a parancsnok szobáját kivéve, pedig talán ott lett volna a leghasznosabb. Az e fölötti rész szintén kellően gusztustalan színű mázt kapott, de már nem olajfesték személyében. A plafon szerintem már eleve szürkés-fehérre volt festve, mintegy az örökkévalóságot szimbolizálva, hogy az idő múlása ne hagyjon láthatóan mély nyomokat rajta.
A nagy mennyiségű személyes felszerelést természetesen nem tudta magába fogadni az a ici-pici szekrényke. Na itt kellett minden képzelőerőt előbányászni. Kimenőruha és cipő valamint a szolgálati gyakorló a század raktárában kapott helyet, ezzel nem kellett törődnünk. A fegyver és tartozékai is külön, fegyverszobának nevezett helyen vártak bevetésre. Csak hát ez az összfelszerelés töredéke! De a leleményes katonaelme már jóval előttünk megoldotta ezt a problémát. A szekrénykébe a napi személyes cuccok, WC-papírtól a fogkeféig. Takaró alá a pizsama, párna alá a törölköző - vagy ha vizes volt a vaságy fejrészéhez. Szimatszatyor az ágy lábrészénél a degeszre tömött málhazsák társaságában, ami a rohamsisakkal volt megkoronázva. Így sikerült minden felszerelésünket egy kis túlzással egy bűvészcilinderbe elrejteni. Annyi szépséghibája volt ennek körletrendnek, hogy az ágyak között szinte lehetetlen volt közlekedni, de ennek is, mint sok más esetben a jó oldalát néztük. Ha mi nem férünk el, mondjuk egy szál gatyában, akkor az ellenség sem tud észrevétlenül meglepni minket egy átlagosan 40 kilós tatyóval a hátán. A védelem, így vizesárokásás nélkül is részben megoldódottnak tekinthető. Majd megfeledkeztem a fogasról – egy deszka a falon, 20 ruhaakasztóval a sapka és köpeny részére. De itt már nem mókuska, labdácska és mézeskalács házacska jelezte a tulajdonost, hanem egy szigorú monogram.