Tisztálkodás

Miután sikerült túlélni a reggeli tornát következett tisztálkodás. Ennek a műveletnek az elfogadott helye a mosdó. Még véletlenül sem fürdő! Egyszerű, de annál nagyobb mosdó, a „szentháromság” egyik sarokköve. Ők voltak a katonák kedvencei, a WC, mosdó, előtér. Akár egybe is írhattam volna mert annyira egyszerre voltak említve, főleg takarításkor, ami ugye a katona kedvenc időtöltése. Akik most lelki szemeik előtt egy csomó mosdókagylót, a falakon körbefutó csempesorokat vélnek látni, azok jobb ha, tesznek magukkal valami hatásosat, hogy kijózanodjanak. Itt bizony ilyenről szó sincs! Szaniteráru, csempe?! Az mi? Itt legalábbis ismeretlen volt. Ellenben tökéletesen helyettesítette a csempét a már említett olajláb, ráadásul ugyanolyan ronda színben mint a körletekben, esetleg egy kicsit magasabbra tették a lécet. De az igazi világszám a mosdó alkalmatosság volt. Hogy az ifjabb nemzedéknek is legyen némi fogalma erről eszközről egy kicsit részletesebben írok róla. Leginkább a vályúra hasonlító horganytottlemez jószág, alól íves, a két végén egy-egy egyenes félköríves lemezzel volt lezárva. Hogy ne kelljen a levegőbe, vagy esetleg a földön állnia, ezért egy kellően ronda szögvas keretre helyezték, és ellátták nagy mennyiségű csapokkal. És hogy kellően spórolós legyen gyorsan párosával helyezték el őket, hogy a katona rendesen tudjon gyönyörködni bajtársába aki éppen gurgulázik és köpni készül. Tükör az egyszerű vályúknál nem volt. Minek is? Az ostoba katona még önnön szépségébe gyönyörködött volna, míg mások rá várnak. Mert az csak természetes, hogy sokkal kevesebb csap volt mint katona, de így lehet a bajtársiasságot ébren tartani. Ezért a reggeli megszólítása a „kopasznak” némileg módosult, ilyenkor „mozogjon már, maga lajhár” illette őt, de „vízköves lesz a foga” sem magára cselekedetre utalt, inkább arra, hogy eltakarodhatna már a bánatos fenébe. Tükör csak a falnál lévő vályúknál volt ahol lehetett borotválkozni. Itt általába egy csapra, illetve tükörre három „kopasz” jutott, ettől kisebb népsűrűség csak tisztes, vagy „öreg” esetén volt elfogadott, akik nem a kapkodó idegbetegségükről voltak híresek. Ennél a műveletnél a „bőregerek” utcahossznyi előnyre tettek szert, persze reggeli szemle alkalmából pótolhatták ezt. A vérfarkas bundát növesztő katona hamar rájött, hogy reggeli tülekedés nem tesz jót orcája simaságának, ezért kénytelen a szabályzatot megszegve korábban felkelni és még az ébresztő előtt szőrteleníteni magát. Ha! Illetve ha-ha-ha. Attól függött milyen kedve volt a századszolgálatnak, mert ha éppen elfeküdte a nyakát az ügyeletes asztalon, akkor biztos, hogy nem hunyt szemet ennek az égbekiáltó szabálytalanságnak és jó nagy hangerőre kapcsolva visszaparancsolta a settenkedőt, mintegy megelőlegezve az ébresztőt. Ugye azt nem is kell mondanom, hogy ez az „öreget”, vagy tisztest nem érintette. Nekik szabad volt! De annyira ám, hogy egyeseknek még meleg víz is járt a borotválkozáshoz. Az olajkályhára tett csajka, vagy a gyorsforralóval megdolgozott víz jót tett a „gumi” szolgálatosnak az „öregek” elismerésért vívott harcban. A csapokat a mai szemlélő igen korszerű egykaros csapnak nézhetné, de ki kell ábrándítanom, hogy igaz hogy egykaros, de keverő funkciót nem láttak el. Mert hideg vizet összekeverni hideg vízzel, lássuk be nem túl értelmes elfoglaltság. Szóval ezek egyszerű csapocskák voltak amik szolgáltatták vizet, és szigorúan hidegvizet. Illetve, még volt egy reggeli extra szolgáltatás, akkor nagyon hideg vizet. Meleg vizzel is összetalálkozhatott a katona. A tavaszi napsütésben felmelegedett pocsolya vizével is köthetett közelebbi kapcsolatot, de ezt nálunk senki nem gyakorolta. Nem volt sikk pocsolyába fektetni a katonát, de nem is nagyon voltunk kaphatók erre. Egyszerűen nem volt felkészülve a sereg sem erre. Mosógép, állandó meleg víz ellátás? Ez nálunk csak álom volt! Csak zokni illetve gatya mosásra volt lehetőség, az is hidegvízben! A hatásfokáról mindenki meggyőződhet, ha kipróbálja szigorúan szappannal! A megoldás, a „tisztacsere” volt. Gondolom, volt egy nagy kapacitású katonai mosoda -Szolnokon állítólag abban az időben nyolc laktanya is volt-ahol összegyűjtötték és kimosták azokat, majd újra szétosztották. Tiszta csere meglehetősen ritkán kéthetenként volt, ez gatyától a gyakorló ruháig terjedt. Akinek nem tetszett az moshatott kedvére. Igazából nem is a mosással volt a gond hanem a szárítással. Külön szárító helység nem volt és a körletrendet sem lehetett megbecsteleníteni. A másik probléma az eltulajdonítás. Szándékosan írtam eltulajdonítást, mert ezek inkább bosszantó cserék voltak. Persze akadt valódi lopás is, de ez egyáltalán nem volt jellemző. Ezek akkor fordultak elő, ha kin voltunk valahol kiképzésen és valaki besunnyogott a körletünkbe. A bajtársi lopást nálunk nem kockáztatta meg senki. Annál bosszantóbbak voltak a cserék. Gondoljatok bele, kisbabaként óvott, dajkált lyuknélküli zokni helyett egy szinte csak lyukból álló zoknit találsz, ha óvatlanul ott felejtetted az olajkályha mellett, vagy a szép hófehérre hypozott gatya helyett egy szépséges, térképes kacsingat vissza rád. Katonáéknál az volt a módi, hogy mindent hideg vízben intéztek, mert az rettentően egészséges. A csipátlanításra alkalmas hőfok bizony semmi másra nem volt jó. A reggeli fogmosáskor a katonának az volt az érzése, hogy abban a szent pillanatban elindul az összes foga egy kicsit melegebb helyet keresni, mondjuk a még mindig langyos ágyikót! A tempós reggeli tisztálkodás szinte mindig a körletbe menet elkövetett törölközéssel zárult. Ha sikerült elkerülni a folyosón ugyancsak a törölközővel szembekötősdit játszó katonatársakat, akkor szegényebb lett egy púppal a homlokán, vagy egy enyhe agyrázkódással. Akinek sikerült – márpedig sokaknak sikerült – túlélni a tisztálkodást, készülhetett a nap egyik fénypontjára az etetésre. Ezen belül is reggelire.