Börgönd 1973. november.

Ahogy lennie kellett, véget ért a 8 hónapos kiképzés. Sok volt-e amit átadtak, vagy kevés? Ki tudja! A tiszthelyettesi vizsgát (alibi) sikeresen letettük. Nem volt nehéz, mert már jóelőre  tudtuk a kérdéseket. Szóval megvolt az bundázva rendesen! Fel is tenném, most a kérdést: És a gerinc hol? Akkor persze a kutyát nem érdekelte. Az előttünk álló szabadság és a csapatszolgálat sokkal fontosabb volt. Érdekes volt az "eredményhirdetés". A magas, jókötésű srácok meg a KISZ-titkár törzsőrmester lett, a többiek - én is- őrmester. Vizsga megvolt, ünnepi ebéd, megfelelő szövegeléssel aztán pénzosztás. 8 hónap alatt nem mehettünk szabira, azt most a csapatgyakorlat előtt adták ki, egyben. A pénzecske az erre a 10 napra járó kajapénz volt. Nem emlékszem mennyi, de már tiszthelyettesi ellátmányt kaptunk. A lényeg, hogy nem a hihetetlenül magas hallgatói 144 Ft/hónap-ot. A laktanya előtt volt a buszmegálló, pont akkor engedtek ki bennünket amikor esedékes volt a járat. Cuccunk szinte semmi, mert a kimenőn kívül mindent leadtunk. Nem emlékszem nagy vircsaftra. Azt hiszem szolidan távoztunk. Akit kellett azt még előző nap lerendeztük. Egy tisztesnek lett átrendezve az arcberendezése, de ezt még a közvetlen katonatársai is helyeslően konstatálták. Vonatra fel és haza az én angyalkáimhoz. Két komoly barátnőm volt, de ez csak szervezési problémát jelentet, a szerelmi kapcsolatot nem befolyásolta. Mielőtt pálcát törnétek a fejem felett, az nem úgy volt! Tudtak egymásról! Én voltam a bizonytalan. Én nem tudtam dönteni. Aki volt a seregben hosszabb szabin az tudhatja, hogy ez a 10 nap sólyomszárnyakon, viharos gyorsasággal eltelik. Már napokkal a vége előtt órákat görnyedtem a térképek felett, keresve BÖRGÖNDÖT. De egyszerűen nem találtam. Még Szolnokon megkérdezték, hogy ki hová szeretne kerülni, de senki sem bízott abban, hogy ez a hétfő délutáni kívánságműsor. Én Debrecen, Miskolc, Leninváros háromszöget jelöltem meg és reménykedve itt is kerestem a "bőröndöt! Ez úgy történt, hogy édesanyám kérdezte a konyhából, hogy mit keresek? Mondom neki Börgöndöt! - Ott van kisfiam a kisszobába, a háromajtós szekrény aljába! Na gyorsan levetettük magunkat Pepivel a földre és Istentelen röhögésbe kezdtünk. Forogtunk, fetrengtünk a szőnyegen, szabályosan fulladoztunk a röhögéstől! Édesanyám futott is gyorsan, hogy mi történt az Ő picinykéjével (ez voltam én). Persze én voltam a hibás, mert nem tudok normálisan beszélni! Elmúlt, de Börgönd sehol. Senki ismerős nem tudott segíteni. Már azon voltam, hogy kimegyünk (Pepivel persze!) az állomásra és szégyenszemre vasutastól tudakolom meg. De megmenekültem ettől a szégentől, mert amikor az unokanővérem férjének említettem, a legnagyobb természetességgel kibökte, hogy ott van Székesfehérvár alatt. Térkép elő, ujj rábök! Szépséghibája a történetnek, hogy a kedves rokon is vasutas! De neki elnéztem, mert mérnökember, igen nagy tudással! Szép volt, jó volt, elmúlt! Az utolsó egy-két napot már nem is tudtam nagyon élvezni. Csak az ismeretlen, a férfias kihívás járt az eszembe. Mit fogok én ott csinálni? Semmit nem mondtak Szolnokon róla! Menetrend összeállítva, hogy az utolsó elötti perben érkezzek meg. Pesten a Kelenföldi pályaudvaron töltöttem a fél éjszakát, mert csak hajnalba ment vonat. Valahogy, és tényleg nem emlékszem hogyan a laktanya kapujába találtam magam. Rövid és roppant udvarias ismerkedés és telefonálgatás után az egyik kapuügyeletes helyettes elkísért ahová kellett. Az alapformaságokon is minél hamarabb túlesni akaró ales közölte, hogy nem itt leszek, hanem Szentkirályszabadján! Na puff! Még egy ismeretlen hely! De jelezték neki, hogy jönnek értem. Egy őrnagy sk fog elszállítani az ő Trabantján. Ő lesz a közvetlen főnököm! Semmi, zászlós? Semmi hadnagy? Egyből egy őrnagy? Nem nyugodtam meg! Ez az egész 5 perc volt és nekem még várnom kell 2 órát! Kinn a folyosón? Kedveskéim, tévedtetek! Ez az emberből készült ales hamar kiszúrta, hogy a hidegtől lehet lila a szám. Elfelejtettem írni, hogy novembert írtunk akkor és hideget! A kimenőcipő meg nem fagyálló! Csüccsenjek a radiátor mellé, olvadjak fel, írnok főzzön kávét, szerezzen egy pokrócot és utána hozzon meleg reggelit a tiszti-konyháról egy nagy adag tea kiséretében. Már csak csajok hiányoztak a kínálatból, de ne legyen telhetetlen az ember. Biztos nektek is volt már olyan pillanatok, hogy egyszerűen megvilágosodik az ember. Velem is ez történt! Ilyen parancsnok akarok lenni! Már régebben elhatároztam, hogy ha a fene fenét eszik is, én jól fogom érezni magam a seregbe! Mindenen és mindenkin átgázolok, ha kell, de én örömmel akarok visszaemlékezni a ifjoncságomra! Meg tudom reformálni a sereget! Nem mindenki idióta itt! Lám itt ez a jóember! Ha nem lenne rajta egyenruha egy kedves, szimpatikus ember benyomását keltené. Mikor hajtsa végre élete legnagyobb tettét az ember, ha nem 20 évesen! Reszkess sereg jövök!!!