Hídépítés

A kétnapos kitelepülés célja két hadihíd megépítése és természetesen szétszedése volt, Szolnok felett a Zagyván. Már nem első építésünk volt, de itt a 48 órás terhelésen volt a hangsúly. Leendő tiszteknek meg kellett tapasztalnunk milyen is ez. Mit lehet követelni a leendő beosztottaktól. Ezek a hidak fából készültek, leginkább kézi erővel. Ahogy emlékszem cölöpverő és egy szem autódaru volt segítségünkre, a többit kézzel csináltuk. Az alapdarab 24X26 centiméteres, 6 méter hosszú gerenda volt. Ennek a mozgatásához 4 katona kellett. A laktanyába elsumákolt reggelitornát itt bepótoltuk rendesen ezekkel a gerendákkal, mert mit ér az ébresztő, ha nincs a katona kezébe egy derék gerenda. A második nap közepén (természetesen alvás nélkül) túl másfél híd megépítésén és Isten tudja hanyadik holtponton átesve, zúgolódtunk, hogy jó lenne 5 főre növelni a normát. Simán agytolulást kapott az amúgy viszonylag normális szakaszparancsnokuk és egyből "Gáz!"-t vezényelt, mert gondolom nem is kell mondanom, a szimatszatyor meg a tártáska az végig ott lógott rajtunk. Már ezen sem nevettünk jóízűen, de amikor "Gerendát!....Fel!" is elhangzott, minden humorérzékükön elszállt. Pedig még csak ezután jött a desszert. "Irány a szántás!...Futás indulj!" Csináltuk, de azt hittük csak tréfál. Hát nem! És mi futottunk a gerendákkal a szántásba. Természetesen keresztbe, a barázdákra merőlegesen. Akinek van egy kis fantáziája az hamar rájöhet, hogy itt a "keresztbe" a lényeg. Két ember mindig a barázda tetején, a másik kettő pedig az alján, magyarul mindig két ember viszi a gerendát! Ismétlem gázálarcba! Negyedóra futkározás után a századparancsnok vetett véget a tortúrának. Igen humánusan leállította azzal, hogy "Guszti, nem kellett volna felvetetni velük a gázálarcot!".