Maci (vázlat)

Nem így hívták és még nem is ez volt a beceneve, de nem jut eszembe a neve. Mindenfélét kitalálhatnék, de attól a tény még tény marad, öregszem és felejtek. Néha zavar, de nem ájulok el tőle. Maci már másfél hónapos katona volt amikor odakerültem. Egy jódarab, tenyere-talpas parasztgyerek. Születésekor biztos, hogy vákummal segítették a világra és az is biztos, hogy kipucolták a kobakját belülről rendesen. Nem kellett költségbe vernie a családját a frakk varratásával, mert esélye sem volt, hogy ünnepelt legyen a Nobel-díj átadásán. A 10 000 forintos kérdésre, hogy mi Magyarország fővárosa, rövid gondolkozás után rávágta, hogy Miskolc. Nem értettem miért nem Veszprémet, vagy Fehévárt mondta, azok közel voltak Öskűhoz ahol lakott. Cukkolták a srácok, de nem gúnyolták. Így nem volt gondom vele. Traktort kapott, mert civilben is azzal dolgozott. Először akkor figyeltem rá, amikor kiakasztotta a főnökömet. Nemes egyszerűséggel leőrmesterezte! Az őrnagy üvöltözött vele egy darabig aztán kért az írnoktól egy füzetet és azt a parancsot adta neki, hogy írja tele, hogy "Az őrnagy nem őrmester!" Ekkor derült ki, hogy Jókai írói munkásságát nem fogja veszélyeztetni. Szóval, egy másodikos gyerek szintjén megrekedt az íráskészségbe. Kerek, lassan készülő betűkkel írt. Szótagolva olvasott, mormogva olvasta az előző mondatot, hogy el ne felejtse. Döbbenet! És írt és írt. Ezzel  a tempóval leszerelésre végezni fog. Aztán előadta magát szakasz. -Maci! Innen mész nyugdíjba! Add csak ide! Ő szövegelt, hogy ezt neki kell megcsinálni! Ő kapta ezt a feladatot. -A szád enni használd! És körbe-körbe járt a füzet és mindenki írt valamennyit. Ki többet, ki kevesebbet. Latyi, az írnok természetesen sokat írt, neki gyakorlata volt benne. Nem sajnálkoztak, nem babusgatták. Az utolsó pár oldalt meghagyták neki. Másnap megmutattam a főnökömnek. Gyorsan átpörgettem előtte, hogy lássa, de ne tudja megnézni. Aztán összetéptem és belevágtam a papírkosárba, úgy hogy ne is kelljen mondanom, hogy undorodok az ilyen módszerektől. Valamennyi időközönként akadálypályán kellett bizonyítaniuk a sofőröknek, hogy tudnak vezetni. A 17 fős szakaszból 12 pilóta volt. Gépesített szakasz voltunk. Ezeken a vezetési gyakorlatokon ment a versengés. A fiataloknak mindig versenyezni kell, mindig be kell bizonyítani, hogy ő a legjobb. Ha ezt egy vezető ügyesen használja csodákat lehet tenni velük. Én felügyeltem és értékeltem a gyakorlatot. Nem volt egy nagy valami. A megadott útvonalon, megadott idő alatt. Ennyi. Gépkocsivezetők simán teljesítették a feladatot. Utána következtek a traktorosok. Ugyanaz az útvonal, de hosszabb menetidő egy pótkocsival. Szólt az egyik srác, hogy ő megcsinálja, hátramenet! Na ezt már csak megnézzük. És megcsinálta! Gyorsan jöttek, a gk vezetők, hogy ezt ők is kipróbálják. Mondom, majd ha végeztek a traktorosok. Már csak Maci volt, ő soha nem tolta magát előre, mint aki tudja, hogy hátul a helye. Mindig vigyorgot, a pirospozsgás arca mindig derűs volt, de ha lehetett az árnyékba maradt. -Én ezt két póttal is megcsinálom. Nem hencegve. A biztos tudás birtokába. Persze! Majd pont te! Szóval nem hittünk neki. -Lehet? -Hát persze. Segítettek rákapcsolni még egyet, és elindult. Megcsinálta!!! Sapkák a magasba, háta majdnem beszakítva a lapogatástól. Már nem akart senki versenyezni. Szégyenszemre nem akarták egy póttal csinálni, kettővel meg érezték, hogy lemaradnak Macitól. Kiderült, hogy egy közeli murva-bányába dolgozott és hátramenetbe kellett a rakodó mellé állni. Ha nem volt elég fürge a többiek kitúrták. A fizetést meg fordulókra kapták. Tehát szakmailag ötös! A füves leszállópályán a füvet rendszeresen kellet nyírni, vagy ha, merevszárnyú gépet várt a reptér. Ilyenkor külön szóltak és rendkívüli fűnyírást rendeltem el. Igazából ezért voltak a traktorok. Ezekre lehetett csatlakoztatni a nagyteljesítményű adaptereket. Ezek a gépek nem csak a füvet, de vakondtúrásokat is lerendezték. Ezek a munkák úgy történtek, hogy megmondtam mi a meló, mikorra kell végezni, hány embernek. Hogy hogyan osztoznak rajta az már az ő dolguk. Látszott, hogy takarodó után lesz kész, ezért külön szóltam, hogy úgy csinálják a váltást, hogy mindenki tudjon vacsorázni. Az ablakba cigiztünk az egyik sráccal, már vacsi után amikor látom, felkapcsolt lámpával kolbászol egy traktor a pályán. Kérdezem tőle, hogy mikor végeztek? -A rohadt életbe! Elfelejtettem leváltani! És elszaladt. Hát kiderült, hogy Macit nem váltották le és nem is tudott elmenni vacsorázni sem. Vigyorogva jött fel a lépcsőn. -Miért nem jöttél be, ha nem ment a váltás? -Gondoltam biztos dolga van. Sokat csavarogtunk a Csepellel. Egy hétvégi kimaradás után Maci mondja, hogy a szülei várnak bennünket, szeretnének megismerni bennünket. Nem az egész csapat, körülbelül a fele elmentünk hozzájuk. Hát zavarba hoztak bennünket. Királyokként kezeltek a szülei. -Maci olyan sokat mesélt magukról. Kiderült, hogy ez az együgyű srác a család büszkesége! Ő vitte a legtöbbre! Ő már traktoros melléküzemágba! Istenem, mást meg azért piszkálnak, hogy nem kitűnőre végzi el a egyetemet.