Ücsörgök a repülés előkészítő gyűlésem (rep.előkészítő) és várom, hogy vége legyen. Nincs semmi sürgős dolgom, de már egy kicsit unalmas. Az az igazság, hogy a felét sem értem amit beszélnek. A hajózók értik egymást. Én kívülálló vagyok, egy műszaki katonának ez magas. Igazából ilyenkor nyáron és csak helikopter repüléskor nincs semmi dolgunk. Egyszer végigszalad a seprűs ZIL a pályán és kész. A rendszeres takarítás miatt nincs szükség nagytakarításra. A füves pályát nem használják a helikopterek, azzal sincs dolgunk. Mondjuk, ha tél lenne! Az más! És főleg, ha hó is van. Szerencsém van, kezdőként nem kellett téli repülést biztosítanom, vagyis biztosítanunk. De már én is otthonosan mozgok a feladatok közt, a srácoknak meg egyáltalán nem újdonság. Már nem feszéjez a sok őrnagy, alezredes. Elfogadják, hogy egy őrmester ül köztük. A főnököm olyan szerencsésen lejáratta magát, hogy hamar elfogadtak és el is ismerték a munkámat, munkánkat. Sokszor mondták, hogy ez a munka az őrnagy elvtársnak kétszer-háromszor ennyi ideig tartana. Én meg egy kicsit nagyképűen, vagy magabiztosan kijelentettem, hogy ez azért van mert a főnököm nem ért a katonákhoz. Ezek fickók nem foglalkoztak katonásdival. Ők csak repülni akartak. Aki segíti őket ebben az jó csávó, aki nem az egy hülye! Állítólag amikor kekeckedett az őrnagyom simán lehülyézték. Nekem elég volt, ha megmondták mit kell csinálni és mikorra kell elkészülni vele. Rájöttek, hogy egészen másként vezetem a szakaszt és az tetszett nekik. Már csak a meteorológust kellett végighallgatnunk aztán vége. Ez hasznos volt mert biztos időjárás ismerettel jobban meg tudtuk tervezni a programjainkat Zsuzsikával. Vége a rep.előkészítőnek mindenki szedegeti össze a cuccát, vidáman tervezgetik a repülést.
- Őrmester elvtárs, ha itt végzett jöjjön be az irodámba beszélni akarok magával! Így az ales, a törzsfőnök. Na most mi van? Mi lehet a baja? Gondolkozok, de semmi. Megcsináltunk mindent, nem volt gond senkivel. A főnököm kavart valamit? Az hogy egy fél órával később jöttünk be a csoportos kimarcsiról az nem játszik. Volt már amikor egy órát késtünk, de mivel velük voltam nem problémázott senki. Elintézték azzal, hogy “Biztos jól éreztétek magatokat, én sem siettem volna!” Megyek az aleshoz hellyel kínál. Na, ebből nem lesz lecseszés. És nekilát a mesének. Ahogy hallgatom csak hízok, dagad a mellem, az arcomon elégedett mosoly. Ez igen! Ez feladat!
- Rendben, értettem! Megszervezem és előterjesztem! Búcsú kézfogással és “Viszont látásra!”, olyan nekem való. A töf. is repült még néha, és a hajózó vagányság, lezserség még mindig benne volt. Az is lehet, hogy a saját repülését tervezte meg az előbbi rep.előkészitőn. Ha figyeltem volna tudnám. Tánclépésbe, ugrándozva mentem át a legénységi épületbe. Utánam néztek, fura látvány lehettem. Alig vártam, hogy vége legyen a melónak és előkerüljenek a srácok. Gyorsan betereltem csapatot a szobába. Reklamáltak, hogy előbb megmosdanának.
– Nem! Ez fontos.
És elkezdtem.
- Megyünk 10 napra, 12-en a Tisza-partra!
Ez igen! De jó lesz! És ilyenek. Mindenki nagyon örült, mindenki nagyon izgatott lett. Aztán jött a kijózanodás. Nem mehet mindenki? Az egyik - Mikor megyünk, mert nekem mostanában dolgom lenne. Mondom kb. két hét. Akik itt maradnak azokra marad minden meló, de nincs tervezve nagy akció. Szóval aki marad az is kibírja. Hamar kialakult a csapat különösebb cirkusz nélkül. Egy biztos pont Simi volt, ő nem jöhetett. Addig helyt kellett állnia helyettem. Megbeszéltük, hogy ha visszajövök szétszabadságoljuk magunkat, addig nincs szabi! Eltávra is csak Ferike mehet! Ő volt egyedül családos a szakaszba. Ez sem volt gond, mert közel lakott. Mondtam, teljesen magunkra leszünk utalva. Vagy megbukunk, vagy a mennybe kerülünk. Aztán napokig terveztem. Útvonal, felszerelés, ellátmány meg ilyenek. 3-4 nap alatt végeztem is. Előadom a töfnek. Tetszet neki. Elfogadta, jóváhagyta. Ugyan azt az okosságot elmondta amit és a srácoknak. Menny, vagy pokol! Első pillanattól kezdve nekifogtunk a spórolásnak, pénzgyűjtésnek. Mindenki magasabb “ellátmányt” kért otthonról. Az üres üvegek gyűjtését is fokoztuk. 3-4 naponként fordultunk a Csepellel, az üvegekkel. Megszokott helyen váltottuk be, a boltoscsaj csak lesett, hogy mennyi üvegünk van. Beszállt a főnököm is a szervezésbe. Nem bántam, mert a napi munka mellett így már sok volt. Ráadásul Zsuzsikát is látogatni kellett, nem volt szabad elhanyagolni. Ilyen hosszú időt még nem voltunk külön. Egy-két nap volt már csak hátra amikor hozta a főnököm a formáját. Büszkén nyomja a kezembe a menetlevelet, meg a parancsot a kitelepülésre. Nézem a papírt és elöntötte vér az agyamat. Ez van rajta, gk vezető – név (Stanci néni), gk.pk. – én, aztán a nap fénypontja 10 db katona! Értitek DARAB! Gyorsan összetéptem, és mondom, hogy a katonák mértékegysége nem db., hanem fő. Gyorsan cékla lett a feje, de nem érdekelt. Otthagytam a francba. Felballagtam a töf. írnokához és mondom neki, hogy kell egy másik menetlevél mert… és odaraktam az asztalára.
– Hát ez elszakadt!
– Eltéptem, mert darabnak írta a katonákat!
- Írok egy másikat, aláíratom és majd szólok.
- Rendben. És már mentem is volna, de kiszólt a nyitott ajtón az ales., hogy várjam meg azonnal aláírja. Ezek szerint mindent hallott! Nem baj, legalább ezt az oldalamat is megismerte.
Kitelepülés előtti nap felpakoltunk mindent a Csepelre, a személyes cuccokat a málhazsákba pakoltuk. Hajnal háromkor keltünk, leballagtunk a gk. telephelyre. Azok akik nem jöttek velünk azok is felkeltek és lekísértek a telephelyre. Kicsit szomorkás búcsú, aztán irány a műszaki kapu. Rövid ellenőrzés, lepapíroztuk amit kellett és indulás! 10 nap laktanyán kívül! Csak mi! Szabadon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése