Összekucorogtam a fülkében. Fáradt, álmos voltam. Éreztem még a számba a tegnap esti sörök ízét. Söröztünk és dumáltunk este egy jót a kantinban. Nem vittük túlzásba, csak épp annyira, hogy a fantáziánk szabadon szárnyalhasson. Természetesen az utazás volt a téma. Nekem külön jó volt, így viszonylag könnyen el tudtam aludni, mert amúgy nemigen sikerült volna. Feszült voltam, mert még ilyen helyzetben nem voltam. Abban biztos voltam, hogy megbirkózunk a feladattal, ha nem jön közbe semmi! De mi lesz, ha valami felrúgja a tervet? 250 kilométerre a laktanyától, egyedül, segítség nélkül…. Hát…. feszült voltam. Igazából bíztam magamban, de…. Elhessegettem a gondolatot és magamra erőltettem a magabiztosságot. A srácok kiválóak, az előkészítés jó, technika kiváló! Stanci néni nagyon szerette a Csepelt. Mindig csillogott villogott és pöccre indult. Jó gazdája volt Stanci. Hónapokkal korábban egy csavargás után készültünk felsétálni a körletbe a gk.telephelyről amikor mondja Stanci, hogy ő nem jön velünk, mert először letakarítja a kocsit. Mondom neki, hogy hagyd a fenébe, majd leganézod holnap. Úgy nézet rám mint aki nem érti mit mondok.
-Én? Hogy hagynám itt koszosan!
Na gyönyörű! Belegázoltam a lelkébe. Az ő “drágaságát” koszba akartam hagyatni vele. Soha többet nem mondtam ilyet se neki, se másnak. Ezek a srácok szerették a rábízott technikát. Minden szemlén kiválóra teljesítettek. Szabályos verseny volt, hogy kié tisztább, kié csillogóbb és kié műszakilag a legjobb. Nyugodtan mentem minden szemlére, nem csalódtam bennük! Egyszer Peti seprős ZIL-ével volt gond. A gyújtáselosztó rendetlenkedett. Mondja nekem a problémát én meg a megfelelő szakinak, hogy kérünk egy cserét. Kapom a telefont, tényleg az a baj, de nincs csere majd csak kéthét múlva. Mondom Petinek, hogy ez a helyzet. Kiakadt, hogy lehet ez?! Hogy létezhet ilyen?! Mi lesz, ha addig söpörni kell?! Megvontam a vállam, ez volt a válaszom. Én megrendeltem a javítást a többi nem az én dolgom. Pár nap múlva megyek este a körletükbe, amikor egy orosz katona vágja vigyázzba magát zavartan. Nem értette miért heverésznek a magyar katonák az ágyon, ha bejön egy parancsnok. Ukrán gyerek volt, valamit tudott magyarul és kézzel-lábbal elmagyaráztuk neki, hogy itt nem kell ugrálnia, itt ő vendég. Nagy divat volt a szomszédokkal üzletelni. Most is azért volt itt a figura. Kiderült, hogy Peti “rendelt” egy gyújtáselosztót, mert a technikája nem állhat két hétig! Saját pénzért vásárolt be az ukrántól. A cserealap kölni volt, lehetőleg nagy kiszerelésbe. A kölni az ilyen üzletekben a dollárt helyettesítette. Forintért kölni-kölniért bármi. Valahogy a magyar jobb volt nekik, jobban ízlett. Hát persze! Nem is illatosításra. Meginni! Másnap be is szerelték. Nem várta meg a hivatalos javítást, a később megérkező alkatrészt meg eltette tartaléknak. Minden pk-nak ilyen beosztottakat kívánok! Egy pillanatig sem gondoltam, hogy útközben gond lesz a Csepellel. Miden mással lehet gond, de a gép menni fog. Még indulás előtt mondtam, hogy nem fogunk minden faluba megállni. Úgy terveztem, 2-3 megállás. Semmi kirándulás. Érjünk oda, ott majd ráérünk lazítani. Mivel ezt nem tettem fel vitára, senki nem zúgolódott. Gond nélkül falta az utat a 344-es, a srácok ökörködtek, döglöttek a platón, Stanci meg rátapadt a kormányra. Minden a tervnek megfelelően ment, amíg Stanci el nem kezdet morogni. Aztán lehúzódik az út szélére egy falu közepén. Dünnyög magába, hogy nem érti mi van, higgyem el ő mindent előkészített a gépen. Gyorsan meg kellett nyugtatnom, hogy eszembe sincs hibáztatni. Nézze meg, kérjen segítséget a többiektől és menjük tovább. Szabadkozott, hogy meg tudja oldani egyedül is, legfeljebb egy negyedóra. A srácok gyorsan nekiesnek, hogy milyen pancser, nem ért a géphez. Szóltam, hogy ne piszkálják örüljenek, hogy nem nekik kell szerelni! Akkor inkább beugranának a közeli kocsmába a kényszerpihenő alatt. Úgy láttam jónak, hogy ha eltűnnek és nem piszkálódnak.
-De csak módjával! Ennyi figyelmeztetés elég is volt! Ott maradtam Stancival aki öt perc után már könyékig olajos volt. Nem értettem a kocsihoz, nem néztem mit bütyköl, nem akartam zavarni. Negyedóra múlva kibújt a motorházból, felületesen megtörölte a kezét és pöccre indította a gépet. –Ügyes vagy Stanci néni! Mondom neki. Ő felém küld egy idétlen vigyort. –Megyek a srácokért, addig mosakodj meg a kútnál. A kocsmában, szólok hogy indulhatunk. Gyorsan benyomják arcba a maradékot és egy hang nélkül elindulnak! Dagadtam a büszkeségtől, hogy milyen tökéletes pk. vagyok, mert mindenféle cirkusz nélkül szót fogadnak. Stancit cukkolták egy kicsi, aztán már verték a fülke tetejét, hogy mindenki felszállt, indulhatunk. Szépen süt a Nap, az út fogy, a hangulat a platón jó. Időnkén fütty egy-egy csajnak amikor átmegyünk egy falun. Már nem sok kell, hogy átmenjünk a Dunán. Meg voltam elégedve a tempóval. Az az elvesztegetett negyedóra nem gond! Újabb büszkeség, jó terveztem! Elájultam magamtól, amikor újra morog Stanci és csapkodja a kormányt.
-Na ne! Újra gond van?
-Nem értem, én mindent jól előkészítettem!
Félrehúzódott, én meg megnyugtattam, hogy szerencsénk van, mert nem két falu között döglött be a masina, ha kell ebben a faluba keríthetünk szerelőt, vagy egy gépállomást. A többiek még szemtelenebbül piszkálták, de felfedeztek egy kocsmát ahová majdnem elzavartam őket, hogy inkább igyanak egyet. Nem kellett kétszer mondanom. Stanci szerel, nyakig olajos, meló közbe morog, szentségel! Negyedóra eltelik, a gép újra tökéletes, én irány a kocsmába, a banda szó nélkül követ. Büszkeség megerősítve! Dübörgés a tetőn és elindulunk. Túl a Dunán, itt már nem lehet gond. És…. és elkezdi Stanci….. A motor…. A fene….. Már nem voltam nyugodt, de egy vezető nem vesztheti el a fejét.
-Stanci?!
-Nem tehetek róla!
Kinézek az ablakon és mintha az előző két helyen állnánk. Újra egy faluban, annak is közepén. Az aranyháromszögbe! Tanácsháza, templom, kocsma! És leesett! Ezek palira vettek engem. Ekkora színészeket! Mivel nem terveztem be megállókat ezért megoldották úgy, hogy nekik jó legyen. Természetesen a Csepelnek semmi baja nem volt, de tudták, hogy nem értek hozzá, nem veszem észre. Stanci meg hűségesen fülig bekente magát a hitelesség kedvéért. A piszkálódás is egy mesteri alakítás volt. Kibulizták, hogy én zavarjam el őket inni! Melyiknek volt annyi esze, hogy így kifundálják? Nem mérgelődtem, még büszke is voltam rájuk. Inni akartak és megoldották. Nem könyörögtek, nem pitiztek, összefogtak. Mielőtt Stanci összekente volna magát szóltam, hogy ne erőlködjön, maradjon tiszta, mert a sok ultrától kiszárad bőre. Várjon meg Minket amíg bedobunk valamit kocsmában! Ahogy az előbb én, most a srácok lepődtek meg.
–Mióta tudod?
-Most jöttem rá, mert nagyon hitelesen alakítottatok!
Aztán már csak verték a fülketetőt, ha megszomjaztak. Ha úgy ítéltem megálltunk, ha nem mentünk tovább. Féket kellett rakni a torkukra, mert Kecskemétet már váltva végigpisálták a platóról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése