Lőtérépítés V. rész (dinnye kenyérrel)

Szerencsésen túléltük az ellenőrzést, ügyesen átlendültünk a munka nehezén, hát akkor következzen az egy hét teljes szabadság. Messzi a laktanyától, teljesen elvágva elöljáróinktól. Akkor még nem csücsült mindenki zsebébe telefon. Vezetékes vonalak is nagyon ritkák voltak faluhelyen. De katonai híradó-eszközökkel sem voltunk ellátva. Szóval teljesen egyedül voltunk, de valamiért nem fakadtunk sírva. Felrúgtunk minden katonai normát. Egy hét üdülés, szinte civilként. Felejtős az ébresztő, a takarodó. A formaságokat már a laktanyában is minimálisra szorítottuk. Itt még azt a kicsit is távol tartottuk magunktól. Ha nem lettünk volna egyenruhába nem gondolhatta senki, hogy katonák vagyunk. Nem terveztünk semmit. Reggelikor beszéltük meg mit csináljunk aznap. Az első dolog amit meg kellett oldanunk a kenyér. Már említettem, hogy a bolt nem volt jó. Rendelhettünk volna, de valahogy érdekesebbnek tűnt, ha pékségből vesszük. Fel is pattantunk a Csepelre és irány a szomszéd falu. Ott útbaigazítottak, hamar meg is találtuk. A főpékkel megbeszéltük, hogy jönnénk a kenyérért, mert szeretnénk friss, ropogós kenyeret venni. Lestünk egy nagyot, hogy 5 óra előtti időt ajánlott, ha igazán friss kenyeret szeretnénk. Összenéztünk, de annyira csábító volt a meleg kenyér, hogy megegyeztünk. Már a táborba beszéltük meg kik, mikor mennek a pékségbe. Azok mindig a bejárathoz közel feküdtek le, hogy ne ébresszék fel a többieket. Persze valahogy mindig úgy alakult, hogy csak fel lett költve a fél banda. Ezt a szitkozódásokból és a repkedő surranókból lehetett a legkönnyebben észrevenni. Természetesen rám is sor került. Nem húztam ki magam. Így volt egységes a csapat. Két 5 kilós kenyér volt az adagunk, de volt hogy már szinte reggelire elfogyott. Nagyon finom kenyeret sütöttek, mi meg faltuk. Amikor én voltam a soros olyan meleg volt a kenyér, dobálni kellett, mert nem bírta a kezünk. Útközbe meg sem tudtuk dézsmálni, pedig nagyon csábító volt. A reggelink mindig nagyon finom és kiadós volt. Így nyugodtan mehettünk csavarogni akár egész napra is. Jó volt a csapat, mert nem kellett erővel, hatalmi szóval rábírni naponta valakiket, hogy maradjon őrizni a tábort. Napközben legtöbbször csavarogtunk, estefelé elmentünk sörözni, de ha szalonnát sütöttünk akkor vettünk sört magunknak a boltba, akkor kihagytuk a kocsmát. Egyszer egy dinnyeföld mellett mentünk el. Kevés, de szemlátomást érett dinnyék voltak a földön. Túlmentünk rajta, megálltunk az erdő szélén. Nem találjátok ki! Mindenki megkívánta a dinnyét. A föld méretéből látszott, hogy nem egy paraszt kiskertje, tehát TSZ-föld amit nem bűn megdézsmálni. Írhattam volna, hogy lopni, de az olyan közönséges. Megbeszéltük a “rajtaütés” részleteit. Komoly haditervet eszeltünk ki. Ez volt a Dinnye-kommandó. Hihetetlen gyors rajtaütéssel elfoglaljuk a Dinnyék földjét, majd rövid kézitusában legyőzzük a Dinnyéket. A hadifoglyokat felkényszerítjük a platóra és már el is tűzünk. - - De, mi ez a nagy sietség? Nincs ott senki! Ez már senkit nem érdekelt. A terv volt a lényeg! Hasít a géppel Stanci, gyors fékezés ketten maradnak a platón a többiek támadnak és dobálják fel a foglyokat. 3 perc és az akció véget ért. Stanci várja a fülke püfölését és már tépünk is. A táborba maradottak is nagyon örültek a friss gyümölcsnek és élvezettel hallgatták az akció részleteit. Dinnye, kenyérrel volt két napig a kajánk. Este a szokásos sörözés. Már vártak bennünket. Dagadt a mellünk, mert az öreg bácsikák “katonabácsiztak” bennünket. Az öregek szemébe igen tiszteletreméltó dolog katonának lenni. Mindig tisztelettel beszéltek velünk. Fura volt, de elviseltük. Aztán az egyik öreg lekezdi mesélni, hogy látott minket dinnyét szedni. Azt hittem elsüllyedek. Ilyen szégyent! De mondja a kisöreg, szólni akart, de olyan gyorsan, olyan katonásan szedtük a dinnyét, hogy nem volt ideje szólni, hogy válogassunk nyugodtan, mert az már leszüretelt terület. Olyan senki-mindenki földje. Azért az megnyugtató volt, hogy még ebből is jól jöttünk ki. Nem lesz az országgal semmi gond, ha ilyen nagyszerű katonák védik, akik még a dinnyeszedést is tervszerűen végzik.